A közel egy hónapos kihagyás után egy elég aktuális és fontos hírrel térek vissza: Paul Ryan, a Képviselőház republikánus elnöke bejelentette visszavonulását a Kongresszusból, nem indul újra novemberben a képviselői székéért. Ryan lemondása már régóta ott volt a levegőben, de ennek ellenére a bejelentés sokakat meglepett. A házelnök azt nyilatktozta, hogy több időt szeretne tölteni a családjával, ami mára már egy elcsépelt frázásivá vált a visszavonulásukat bejelentő politikusoknak.

A még csak 48 éves Paul Ryan 1999 óta képviseli Wisconsin állam egyes körzetét. Igazán befolyásos politikussá 2010 után vált, amikor a republikánusok négy ellenzékben töltött év után visszanyerték a Képviselőházat. Ryant a költségvetési bizottság elnökévé választották 2011-ben, ám igazán akkor ismerte őt meg a közvélemény, mikor Mitt Romney felkérte őt, hogy legyen az alelnökjelöltje az 2012-es elnökválasztáson. Bár a Romney-Ryan duó szoros küzdelemben elbukta a választást, a fiatal képviselő pályája innen meredeken megindult felfelé és hamar pártja egyik fő szószólójává vált. Így érkeztünk el 2015-höz, amikor a brutális szinteket öltő láncdohányosságáról,a kamerák előti gyakori elérzékenyüléséről(és szerintem kifejezetten szimpatikus személyiségéről) ismert John Boehner házelnök benyújtotta a lemondását. A Republikánus Párt frakciója nagy többséggel Ryant választotta a Képviselőház elnökének(ami a harmadik legfontosabb közjogi méltóság az USA-ban, amennyiben valamilyen okból fogva sem az elnök sem az alelnök nem tudja ellátni a feladatát, akkor automatikusan a házelnök kerül az elnöki székbe). Ő nem szívesen vállalta el ezt a feladatot, de végül mégis beadta a derekát és győzelemre vezette a pártját a 2016-os választásokon.

Paul Ryant két dolog hozza lázba: a testedzés és a jóléti állam csökkentése. Kedvenc témái közé tartozik a szegénységellenes programokra szánt szövetségi kiadások csökkentése, a társadalombiztosítási rendszer privatizálása és az Obamacare eltörlése. Nem véletlen, hogy pártbeli megerősődése egybesett az ultrakonzervatív Tea Party mozgalom térhódításával, amelynek tagjaival sok témában képvisel hasonló álláspontot.

A politikust ismerő körök szerint a visszavonuláshoz ugyanaz vezetett,mint elődjénél: belefáradt a washingtoni politika frusztráló légkörébe. Csak még Boehnernek csupán a pártja jobbszárnyával kellett ölremenő harcokat vínia, Ryan megkapta a nyakába az inkonzisztens,felelőltlen és kiszámíthatatlan Trumpot, aki rendszeresen vitázik kongresszusbeli párttársaival és hoz döntéseket anélkül, hogy egyeztetne a pártelittel. Ryan is azok közé a republikánusok közé tartozik, akik nem örültek Trump jelöltségének, de a győzelme után hajlandó volt együttműködni vele olyan témákban, mint az adóreform, amit a milliárdos celebből lett elnök eddigi legfontosabb intézkedései között tartanak számon. És mivel a házelnök egyik legfontosabb témái közé tarotozott az adóreform, annak a keresztülvitele után jogosan érezhette úgy, hogy most arcvesztés nélkül léphet ki a washingtoni politkából, ami egyre inkább hasonlít egy olyan állóháborúra, ahol felek közötti árkok napról napra egyre nagyobbak és egyre kisebb az esély a konszenzusra.

Míg jobboldalon inkább meglepődéssel, baloldalon inkább öröm fogadták a hírt. A republikánusok elsőszámű vezetőjének kivonulásával a demokraták méginkább növelték az esélyeiket a novemberi győzelemre, a republikánus tábor pedig valódi vezető nélkül maradt. Kérdéses még, hogy Ryan kitölti-e a január elejéig tartó mandátumát, vagy átadja a vezetést másnak(már többekről is beszélnek, mint potenciális utód), de a legfontosabb tanúság az, hogy bár Trumpnak hála ismét egy konzervatív elnök ül a Fehér Házban, de a republikánusoknak ezért cserébe fel kellett áldozniuk az alapvető politikájuk jó pár elemét és a pártot eddig irányító elit hegemóniáját. Idén novemberben kiderül, megérte-e ez az áldozat…